A szerelem alapvetően önző érzelem, hiszen birtokolni próbálunk valakit, azt akarjuk, hogy csak a mienk legyen, körülöttünk járjon minden gondolata. De a lelki bilincset feltenni valakire nem könnyű, hát még jó alaposan bezárni, hisz a lelki rabságot nagyon kevesen viselik. A szerelem gondos őre a bilincs szorítására utaló legkisebb mozdulatra ugrik, felébred benne a féltékenység ördöge.

A féltékenység férfiakra, nőkre egyaránt jellemző. Valahol természetes ösztön, hiszen mindent, ami hozzánk tartozik védünk, és próbáljuk megtartani. Az ember rácsokat szereltet az ajtajára, hogy megakadályozza a betörők behatolását, a háza előtt felseperi a szemetet, ellapátolja a havat, de csak addig, amíg a kerítése tart, hisz az a terület az övé. Védjük a szerelmet, mert az a mienk, de óvatosnak kell lenni, mert egy embert nem birtokolhatunk.

Sokan úgy tartják, a lányok hajlamosabbak a féltékenységre, pedig ők csak többet beszélnek róla. A barátnők összeülnek, elméleteket készítenek nőtársaik esetleges ármánykodásairól. Elég egy csinos kollega, iskolatárs, aki két szót vált párjukkal, közben elmosolyodik, mert talán valami humoros téma került szóba, a szerelmes nő máris kihívó magatartást vél felfedezni vetélytársában, aki kacérkodásával meg akarja hódítani a már foglalt fiatalembert. A nő a szerelemben a kizárólagosságra törekszik, de a szó tartalmát nem mindig értelmezi helyesen. A kizárólagosság nem azonos a tulajdon fogalmával.

A felerősödött birtoklási vágyból fakadó féltékenység nagyon rossz tanácsadó. A féltékeny nő, attól függetlenül, hogy sejtelemei igazak-e vagy sem, a legtöbb esetben rosszul reagál a dolgokra. Jelenetet rendez, durcás lesz, vádaskodik, felveszi a klasszikus házisárkány magatartást, ami a férfit, ahelyett hogy rádöbbentené hibájára, és megkongatná benne a lelkiismeret harangjait, csak elijeszti. Amikor megismerkedtek, árja még kedves volt, ragaszkodó, megértő, álmai asszonya, majd hirtelen megmutatkozik az érem másik oldala, a szerelmet foggal, körömmel védő, fájdalommal és haraggal telített sebzett vad, aki az érzelmi zsarolással próbálkozik.

Az eredmény pont az ellenkezője lesz, mint az eredeti cél volt. A férfi, ha addig nem is kacsingatott a női nem többi képviselőjére, egy ilyen eset után könnyedén felfedezi más nőkben a kellemet a bájakat. Milyen jól el lehet másokkal beszélgetni, mennyire érdekes dolgokat mond, mekkorákat kacag, ezzel szemben kedvese összeráncolt homlokkal várja otthon és újabb kirohanásokat fog intézni felé. Hát kinek kell ez? Végül valóban lesz ok a féltékenykedésre. Az érzelmi zsarolás csak rossz szájízt okoz egy kapcsolatban, megkeseríti azt, hiszen a szerelem a megértésen is alapszik, és erőszakkal kivívni, hogy megértsenek és szeressenek, nem lehet.

A másik igen rossz taktika, a „he te így, hát akkor én is úgy”. Ha féltékenykedünk párunkra, nem hoz eredményt, ha megkontrázzuk az ügyet, és magunk is flörtölni kezdünk férfiakkal, hátha akkor észbe kap kedvesünk, és akárcsak a hollywoodi filmekben, bűnbánatos arccal megpróbál visszaférkőzni kegyeinkbe. Ezzel a magatartással csak tovább mélyítjük a problémát, apropót teremtünk véget nem érő, egymást szapuló veszekedések sorozatának. Mivel ez egyik félnek sem esik jól, a pár könnyen eltávolodhat egymástól, és másoknál keres felüdülést, ahol elfelejtheti a problémáját.

A férfi akkor fog igazán szeretni, ha a közös együttlétek felhőtlen örömet okoznak, ha párjában társra, vigaszra, boldogságra talál. Ha mégis belénk bújik a féltékenység ördöge, próbáljuk meg ezt szóba hozni, megbeszélni, mint problémát, vagy kezeljük egészséges humorral, de fontos hogy ez ne legyen bántó, cinikus hangvételű. Ha gyanúnk alaptalan, nevetni fogunk az egészen, ha mégsem, akkor jöhet a harc. De ez már más lapra tartozik.